túra kategória bejegyzései

Végig a Sárga úton

Végre elértem oda, hogy megírjam élményeimet a Sárga 70-es túráról. Nagyon fontos volt a számomra, nagy vízválasztónak éreztem közeledve a százashoz, hogy sikerülni fog-e vagy sem. Az előtte való héten szerintem állandóan erről beszéltem, utólag is köszönöm a környezetem türelmét. 😀

Egy jó darabig izgultam, aztán kicsit féltem, aztán az izgulás és a félelem aránya elkezdett változni, ennek köszönhetően nem is tudtam már szombaton napközben nagyon pihenni, mert pörgött az agyam. Vajon sikerül-e? Kipurcanok-e? Bírni fogom? Stbstbstb.

A rajt 23.00 és 1.00 óra között volt Esztergomból, én szerettem volna minél hamarabb elindulni. Főképp azért, mivel akkor indulok mikor egyébként lefeküdnék, és nem akartam egy-két órával sem kihúzni a túrát, mivel úgy gondoltam, hogy baromi nehéz lesz a vége, főleg 24+ óra ébrenlét után (így is volt). Az volt a tervem elsődlegesen, hogy egyáltalán teljesítsek szintidőn belül (18 óra), de valójában azt az álmot dédelgettem, hogy meglesz 16 órán belül. Azért a 16 óra, mert ha képes vagyok 16 óra alatt 72 kilométert gyalogolni, akkor a százason, van még 8 órám a fennmaradó 28 km-re, ami elég jónak hangzik.

Na szóval elindultam Esztergomba nagymagányomban, de rögtön a Nyugatiban már szembesültem vele, hogy egyáltalán nem vagyok egyedül (miért is lennék?), a vonat tele volt túratársakkal. 🙂 Esztergomba érkezve a nevezés pikk-pakk lezajlott, csak fizettem, és előregisztrációmnak köszönhetően már kész is volt. Egy szendvics elfogyasztása, gyors wc, túrabotok elővétele (igen, vettem, hogy tehermentesítsem az ízületeim!), Endomondo bekapcsolása, és Polar órám üzembehelyezése után már el is indultam 23 óra 6 perckor. Még egy fontos eszköz miatt aggódtam egy kicsit: a cipőm. Szuper Salomon cipőt vettem februárban, aminek az ára is igencsak szuper volt, viszont a gyári talpbetétet nem éreztem kényelmesnek a boltban így még egy szupertalpbetétet is vettem hozzá szintén szuper áron…. és az előző túráim alkalmával a cipő egyre jobban nyomta a “bütykeim”. Nem sebesedett nem volt vízhólyag de baromira fájt a lábam legutóbb már 20 km után is. Először itthon kivettem a talpbetétet hogy legfeljebb a nélkül fogok menni.. :/ Aztán inkább visszatettem az eredetit, és lám: csodálatos volt, azt sem éreztem hogy a lábamon van a cipő. A 72 km alatt semmi baja nem volt a lábamnak!!! De legalább csak a hülye talpbetétet vettem meg feleslegesen. 😀 Na vissza… Szóval elindultam. 😀

72 km, 18 óra szintidő, 2271 m szint. Esztergomban gyorsan elhagytuk a várost a vasútállomásról, majd elkezdtünk emelkedni. Ezzel még nagyon nagy gond nem is lett volna, de aztán már egészen komoly emelkedő jött, ami soha nem akart véget érni, és mindenki leelőzött rajta… Legalább negyed órát mentünk felfelé, amikor kiderült, hogy rossz az irány. Basssztikuli. Már a KeSaPiZ 50-en is megállapítottam, hogy NE menj senki után (ugyanígy kavartunk el egyszer), de itt ismét arconvert a valóság, hogy attól, hogy sokan mennek egy irányba (voltunk vagy 15-20-an), attól az még NEM a jó irány. Innentől ezt mantráztam, és nagyon figyeltem. Nem esett jól rögtön az elején ez a 1,5-2 kmes kavirnyászás, ráadásul felfelé. De sebaj, kicsit később ugyan, de elértem az első ellenőrző pontot a Vörös-keresztnél. Innen az út nyílt terepen vezetett, ami szerintem a túra egyik legjobb szakasza volt, mindesetre az éjszakai részé biztosan. Nagyon szép volt, hogy látszottak még Esztergom fényei, felettünk pedig a tiszta, csillagos ég, a túratársak pedig előttem és utánam a fejlámpákkal mint sok kis Szentjános bogár jelezték merre vezet az út. Ezen az úton volt (csak ellenkező irányban) pár évvel ezelőtt, hogy augusztusban tűző napon délben caplattunk felfelé, és elfogyott a víz… elég pokoli volt. Erre visszaemlékezve jót mosolyogtam majd előhalásztam a kötött sapkámat, hogy ne fázzak lefelé menet. 😀

Az éjszaka folyamán jó hosszan egyedül mentem. Klastrompuszta előtt remek volt felmászni a Pilis-nyeregbe, folyamatosan engedtem előre a túratársakat… no de mikor felértünk, repültem lefelé imádott Klasimba. Pecsételés és folyadékpótlás után (ami nagyon jól esett), elrágtam pár szem sós kekszet, aztán megálltam picit a romok melett gyújtottam egy mécsest Nyunyuért a cseresznye fa alatt, és így indultam tovább.

Az ezt követő szkasz eléggé összemosódik… kezdtem baromira unni az éjszakai menetelést. Először menő dolog, aztán érdekes, meg kicsit izgi. Nyílt terepen, ha nincsen felhő, akkor szép, de több óra után az erdőben… uncsi. Nem látsz mást mint a lámpád fehér fényében az utat, ami eléggé untat. Egy helyen majdnem sikerült rossz felé mennem, de utánam szóltak szerencsére, bár én kb tizedszerre fogtam fel, hogy nekem beszélnek… nem tudom hol jártam fejben. Akkor kezdett derengeni. Először a madarak kezdtek hangosodni. Aztán egy meredek emelkedő jött, ahol elejtettem a palackomat és jó pár métert vissza kellett érte másznom nagy anyázás közepette, hogy ne szemeteljek… viszont mire az emelkedő tetejére értem hirtelen azt vettem észre, hogy nem kell a fejlámpa. Fantasztikus volt, a leggyönyörűbb része a túrának a hajnal, mikor már látom az éledő erdőt, hangosak a madarak, és hiretelen elterül alattam Pilisvörösvár, 30 kilóméternél járok! WP_20160501_05_17_59_ProNagyon jó érzés volt, ezt az élményt szerintem mindenkinek át kellene élnie, mert tényleg gyönyörű volt, és hatalmas löketet is adott a folytatáshoz. 5.30-ra akartam a Pilisvörösvári Kálváriához érni, percre pontosan sikerült. Ez után vígan bandukoltam tovább. A Sramli sörözőben csak pecsételtem, a lekváros kenyeremet már útközben nyomtam be a fejembe, és haladtam is tovább. Hűvösvölgybe szerettem volna érni 10.30-ra.WP_20160501_05_00_02_Pro

Apropó lekvároskenyér: 5 szendvicset vittem magammal, amiből egyet indulás előtt ettem meg, egyet éjjel ami annyira borzalmasan esett, hogy majdnem hánytam tőle, egyet már napközben ami viszont csodálatos volt. Kettőt hazahoztam… semmi értelme hosszabb túrákra sok szendvicset pakolni, mert képtelenség megenni. Kettő bőven elég, azon kívül meg én legfőképp müzlit viszek, most volt nálam pocket café, szőlőcukor, egy tábla csoki (ki sem nyitottam), és egy csomag diákcsemege (szintén érintetlen maradt). Útközben ettem 8 müzliszeletet, egy fél lekvároskenyeret, két marék sós rágcsát, egy almát, egy banánt, egy csomag pocket cafét, két szendvicset, egy szelet pizzát, szörpöt, és egy fél literes emotiont. (Ezeknek jó része, pl pizza, szörp, rágcsa… a rendezők részéről volt frissítés.) Amire vágytam volna még: több sós valami, és rengeteg gyümölcslé. Ha már az étkezésnél tartunk: baromira figyelni kell a folyamatos energia pótlásra!! Baromira szükség van gyorsan felszívódó szénhidrátokra (is)!! És ha nem akarjuk az izmainkat elveszíteni akkor folyamatos fehérje utánpótlásra is szükség lenne. Én ezt csirkemell sonkával és tojással teletömött szendviccsel akartam fedezni, de nem, ez sajnos nem az az alkalom, mert nem valószínű hogy meg tudja enni az ember… táplálékkiegészítő kell, ha erre is figyelni szeretnék (pl. BCAA). Egyébként 8948 kalóriát égettem el 16 óra alatt. Az majdnem 5 napi kalória szükségletem! Szóval enni kell. Én óránként kötelezően ettem valamit, plusz megittam rengeteg folyadékot, aminek egy része szintén tartalmazott energiát.WP_20160501_06_11_12_Pro

Visszatérve az útra… Hűvösvölgy felé először is fel kellett kaptatni a Zsíros-hegyre amit emlékeim szerint baromira utáltam. Nem azért mert észveszejtően meredek volt, hanem mert soha nem akart végeszakadni az emelkedőnek. De végre elértem a Muflon itatót, ahol egy újabb pecsét begyűjtése után még pár zsepit is sikerült szereznem (ez úton is hálám a kedves túratársnak), és kissé megkönnyebbültem indultam tovább. Ez után csak mentem. Ide-oda előzgettem embereket, akik néha visszaelőztek, azon gondolkoztam, hogy a KeSaPiZ-en jártam már erre de valahogy mégis kidobta a fejem ezt a részt. Most sem érintett meg túlságosan. Hosszú keskeny ösvény a hegyoldalban, aztán annyi. Nagyon vártam már Újlaki-hegyet. Ez a hely legutóbb is éreztem hogy energiát ad. Nagyon szép a kilátás, kellemes a szellő, imádom a szikláit, gyönyörűek a virágai, és utána már csak “legurul” az ember Hűvösvölgyig. Így is lett, és 10.30-ra ott voltam.20160501_095222

Pecsét, pizza, aztán zsepi és emotion vásárlás, majd indultam tovább… de itt valamiért elkavartam magam. Szerintem már fáradt is voltam (24 órája ébren), mert egyébként csak az elmúlt egy hónap alatt minimum háromszor jártam arra. Szóval kicsit elkolbászoltam, amihez aztán társam is lett, ami nem feltétlenül szerencsés mert így együtt a bolyongást sikerült vagy félórásra húzni. Tehát kb. 11-kor indultam el érdemben Hűvösvölgyből. Ami azt jelentette, hogy 4 órám maradt beérni, ha teljesíteni szeretném a magamnak szabott 16 órás keretet. Nem is lenne olyan vészes, de mégis az volt.. 5 km/órás átlaggal addig sem mentem, és még előttem volt a Nagy-Hárs-hegy megmászása, ami tudtam hogy nem fog csak úgy pikkpakk sikerülni. Egyébként is olyan vagyok emelkedőn mint egy másnapos csiga, de 24 óra ébrenlét és 50 km után ez az állapot cseppet sem látszik javulni. Miközben húztam magam felfelé meg is szólított egy túratárs, hogy nem nézek ki túl jól, csak vonszolom magam… mondtam neki hogy ez nálam általános állapot emelkedőn (hát azért utólag visszagondolva valószínűleg tényleg vonszoltam magam, csak nem akartam tudomást venni róla…). Kicsit beszélgettünk, ami jó volt, kedves volt és érdeklődő, aztán ő el is húzott felfelé. Sokan elmentek mellettem, olyanok is akikkel már többször találkoztam, köszöntünk egymásnak, én meg tovább koncentráltam rá, hogy feljussak. Sikerült. Kivoltam. De a tudat hogy ennél nagyobb már nem lesz, erőt adott. Ismét repültem-kocogtam lefelé a Szép Juhászné felé. Közben lehagytam akik rám köszöntek, kis meglepetés volt az arcukon, köszöntünk, mondtam hogy soha nem adom fel, és vigyorogva szaladtam tovább. Ezek baromi jó pillanatok ám. 🙂WP_20160501_14_17_34_Pro

A Csacsi-rét felé tartó emelkedőkön volt azt hiszem, hogy néha azon gondolkodtam vajon szívrohamot kapok-e majd. Itt térjünk ki egy kicsit a pulzusmérőre: imádom. De. Egy ilyen hosszú túrán a szívbajt hozza rám. Néha azért mert csak nem megy le pulzusom órák óta 140 alá, néha meg azért mert nem megy már a pulzusom órák óta 165 fölé. Na ne. A pulzuskontroll nagy híve vagyok, de azt hiszem jobb ha az ember ilyen hosszú igénybevétel során nem lesi úgy az óráját ahogyan én. Azt vettem észre, hogy mikor megfeledkeztem róla, és úgy pillantottam rá, mindig alacsonyabb volt magasabb terhelés mellett is, mint mikor folyamatosan monitoroztam. Most komolyan ezen stresszelem magam? Oda kell figyelni, okosan, szépen, de folyamatosan függeni tőle (sem) nem szabad.

Valahol ezen a szakaszon beszélgettem egy sráccal, többek közt a Kinizsiről, mondta, hogy szerinte ha ezt megcsinálom, akkor azt simán. Hát legyen. Egy lankásabb résznél elköszöntem, hogy belehúzok. Emlékszem mondta, hogy szerinte ne, mert tartalékoljam az emelkedőre az erőm, mire mondtam, hogy én itt hozom be a lassulást, meg sík terepen, és elvágtattam. Bosszantott mikor valaki  nem sokkal később viccesen megjegyezte, az x-edik ide-oda előzésnél, hogy “lefelé könnyű”. Igen könnyű, remek, akkor szedd a lábad te is. Vagy hadd osszam be én az energiáimat úgy, ahogy nekem jól esik. Ha síkon és lefelé nincs semmi bajom miért ne mehetnék gyorsan, vagy kocoghatnék? Ha az emelkedőt megterhelőbbnek érzem miért ne lassíthatnék? Én sem szólok bele más milyen tempóban menjen. Sőt, mindig nagyon figyelek, hogy ne tartsak fel másokat. Morr.WP_20160501_13_09_49_Pro

Valóban nagyon jól haladtam, bár pokolian fáradt voltam, néha hosszúakat pislogtam, rájöttem hogy félálom közeli állapotban vagyok… de azért mentem előre. Néha ráparáztattam magam, hogy nem vagyok-e hülye, hogy mi van ha hirtelen itt leáll a szívem, szétmegy a térdem, lerobban a csípőm… na igen… kicsit bele tudok forogni dolgokba. Hülyeségekbe, amiket aztán nem engedek el. Ti ne tegyétek. Nagyon fáradt voltam.

Az utolsó három kilométernél ért be a srác, és mondta, hogy tényleg jól belehúztam, főleg hogy megálltam még kaját előhalászni, meg a fáradtság baromira lelassított. Eközben egy párral meg egy idősebb fickóval kerülgettük egymást jó hangulatban és baromi fáradtan. 🙂 Szóval a srác utolért, és mondtam neki hogy 16 órán belül volt a tervem, de hát már kb fél óra van addig meg majdnem 3 km. És akkor ő nagyon-nagyon sokat segített. Ránézett az órájára és mondta, hogy simán megcsinálom, majd nekiindultunk. Még volt egy jó kis kaptató a Törökugratóra, amire szerintem egyedül fél óra alatt csoszogtam volna fel, de ő húzott maga után, hogy menjek, mindjárt fent vagyunk, és mentem és felértünk, és meglett az utolsó pecsét. Itt ismét feltámadt a remény, az ellenőrző ponton lévők mondták hogy akkor hajrá ahhoz valószínűleg futni kell, hogy odaérjek, én elköszöntem és elkezdtem futni. Budaörsön már össze-vissza kavirnyásztunk pár emberrel, már csak pár perc volt, és a söröző még mindig sehol. Kész voltam, de nagyon akartam. És akkor valaki végre meglátta egy körforgalomnál. Usgyi futáááás! Négyen estünk be egyszerre, és így sikerül 15 óra 59 perc alatt teljesítenem a Sárga 70-et. 😀 Eufória, fáradtság, eufória, fáradtság, csoda. 😀 InstagramCapture_d7b1a376-d7f9-4075-aa10-4cf71c0fbf62Megkaptam az oklevelet, kitűzőt, aztán nem sokáig vártam, mentem is a buszhoz azzal a párral akikkel az utolsó kilométereken kerülgettük egymást. 🙂 Beszélgettünk a Móriczig, és mondták hogy néha érződik hogy már a fáradtságtól nem tudok folyamatosan beszélni. 😀 Ők Hűvösvölgytől jöttek, de jövőre szerintem már hosszabbat mennek. 🙂 A Móricztól még hazaevickéltem mint valami hadirokkant a “ruganyos” lépéseimmel. És kész eufóriában úszva zuhanyoztam majd aludtam el délután 5 körül. 🙂

Fantasztikus volt, gyönyörű volt, és nehéz volt testileg és lelkileg is.

Mindenkinek meg kéne csinálni. 😀
Egyre inkább úgy érzem a Kinizsi nem is egy cél, hanem egy indulási pont. Nagyon megszerettem a teljesítménytúrázást is a hagyományos kirándulás mellett. 🙂

Tervezett (teljesítmény)túrák tárháza

A felkészülés során persze nem árt elmenni túrázni is. Minden harmadik héten szombaton sort is kerítek majd rá. Arra gondoltam, megosztom veletek a tervezett túrákat, így ha bárkinek kedve van, csatlakozhat a mókához. 🙂 A táv folyamatosan növekszik majd, viszont többet ezekből hivatalos teljesítménytúrának tervezem, ahol jó eséllyel több távon is el lehet indulni. Így például aki nem akar május 1-én 70 km-t jönni, de 30-at azért jönne, lehetősége lesz arra is. 🙂
Tehát a következőkkel lehet számolni:

1. 2016. február 6.: Dobogókő-Csillaghegy – 20 km
Ezt a túrát két éve pont február elején megcsináltam egyedül, esőben és térdig érő sárban, majd megtartottam az esti edzésemet. Nagy siker volt akkor. 🙂

Felértem a kurvanagy emelkedön. 😀

Ket (@ketrec) által közzétett fénykép,

Hat óra körüli idővel sikerült akkor abszolválni, most azért 4-5 óra alatt illene letudni. Ez több mint elérhető cél, mert akkor viszonylag sokat megálltam dokumentálni az eseményeket, és az időjárás a lehető legkedvezőtlenebb volt. 🙂 Például a Nagy-Kevély tetején szürkeségen kívül mást nem láttam, pedig jó lett volna. De hangulatos volt nagyon. 🙂

Szép a kilátás a Nagy-Kevélyröl, ugye?

Ket (@ketrec) által közzétett fénykép,

2. 2016. február 27.: Csillaghegy-Kesztölc (Kinizsi szakasz) – 33 km
Szeretnék nagyjából végigmenni a Kinizsin “darabokban”, hogy tudjam mire számíthatok. Ez egy szívemhez elég közel álló útvonal, mivel Kesztölc a végállomása és én 12 éves koromig minden szabadidőmben Klasin voltam (Klastrompuszta, Kesztölctől pár kilóméter, tökéletes hely). Szóval ez jó lesz mindenféle szempontból, még ha Klastrompusztán nem is haladunk át közvetlenül… na de persze ki tilt meg egy kis kitérőt? 🙂

WP_20151112_12_53_43_Pro

Ez a kilátás a Kéményszikláról Klasira…
WP_20151112_12_49_55_Pro

…és Te velem jössz! 😀

3. 2016. március 19.: Iszkiri 45
Az Iszkiri teljesítménytúrán több táv is van, és kapcsolódik a Kinizsihez. 10km-től 102-ig lehet válogatni, én egy jó 45 km-ert szeretnék itt teljesíteni. Külön öröm nekem, hogy benne van a tatai Öreg-tó megkerülése. Általános iskolában minden évet Tatán kezdtünk egy részben sport táborral, itt sikerült egyszer komolyan leküzdenem magam (már akkor is térdfájós voltam), mikor lefutottam 4 kilómétert, majd kb 10 perc pihenő után a 7km-es távon, a tó megkerülésén is elindultam, és pár másodpercen múlott ugyan, de be is értem szintidőn belül, ami nekem hatalmas teljesítmény volt akkor. (Igazából futás tekintetében ma is az lenne… remélem hogy hamarosan már nem. :D) Emlékszem az utolsó 100 méteren nem éreztem a lábam és olyan volt mintha én lennék BB8 az új SW-ból, és csak valami fura golyón gurulnék előre ami nem is a testemhez tartozik. Na ennyit erről, szóval jó lesz, Tatára is évek óta tervezem hogy visszalátogatok.

Tata_castle_02

A kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tata

4. 2016. április 9.: Dorog-Tata (Kinizsi szakasz) – 63km
Ez a Kinizsi “végét” jelentené, ami mondjuk nem a vége mert több mint a fele, de számomra teljesen ismeretlen terep, nem is kirándultam vagy túráztam még arra emlékeim szerint. Azért is jó lenne látni, mert ennek a szakasznak a nagyrészét egyébként sötétben fogom már megtenni. 🙂

5. 2016. április 30./május 1.: Sárga 70
Ez a túra éjszaka indul, Esztergomból Budaörsre. 70 kilóméter, bő három héttel a Kinizsi előtt, ha ezt rendben tudom abszolválni, akkor tényleg jó esélyekkel indulok. Illetve így lesz éjszakai túrázás is a felkészülő időszakban, ami nem hátrány… és lehet tesztelni a felszerelést. Tehát főpróba. 🙂

Bármelyik alkalommal csatlakozhattok, ki tervezi? 🙂